Szilveszter kisfiam ötéves korában megkérdezte, hogyan lesz valakiből király? Azt válaszoltam, hogy királynak általában születni kell. Ekkor azt kérdezte: és fogorvos?

Hirtelen zavarba jöttem. Valami olyasmit válaszoltam, hogy bárkiből lehet fogorvos, aki elvégzi a fogorvosi egyetemet. Tévedtem, azt kellett volna válaszolnom, hogy én bizony fogorvosnak születtem, de nem tudtam, hogyan magyarázzam ezt el neki.

Családunkban egyértelmű volt, hogy a születendő fiúgyermek fogorvos lesz. Kezdettől abban a szellemben neveltek, hogy ne csak 'egy' fogorvos legyek, hanem 'a' fogorvos.

Kezdjük az elején. Nagyapám, Weisz Zsigmond 1910-ben vette át fogtechnikusi diplomáját. Szakmájába szerelmes lett, testvérét Lajost is erre a pályára csábította. Nagyapám első könyvét Czeizler Sándor kollégájával Fogászati magyarázó szakszótár címmel írta 1923-ban. Második könyve 1935-ben jelent meg A fogászat kérdésekben és feleletekben. Még két könyv írásába kezdett: A fogászat története az őskortól napjainkig és A neandervölgyi ember címmel. Közbeszólt a háború, 1944-ben Tibor fiával együtt megölték őt is.

Nagyapa 1914-től vett részt a Fogtechnikusok Országos Szövetségének munkájában, 1923-tól rövid megszakításokkal a Fogtechnikai Szemle szerkesztőbizottságának tagja, időnként főszerkesztője volt, korának egyik legnagyobb tudású fogtechnikusa.

Számos kongresszuson, szaktanfolyamon tartott előadást. Könyvét éveken keresztül használták nem csak a fogtechnikusi, hanem az egyetemi képzésben is. Néhány idézet a Fogtechnikai Szemle 1935 október havi számából: "Meleg, bensőséges ünneplésre gyűlt össze a magyar fogtechnikus társadalom folyó év október hó 12.-én, szombaton este 9 órakor a New York-kávéház gazdag, aranycirádás, tükrös termeiben. Az ünneplés korunk vezető egyéniségének, a kiváló tudósnak, Weisz Zsigmondnak szólt abból az alkalomból, hogy korszakalkotó munkája: A fogászat kérdésekben és feleletekben cím alatt megjelent. E nagyszabású műnek, mely nem csak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is páratlan helyet foglal el a fogászat tudományos irodalmában."

"Weisz Zsigmond nagy taps és éljenzés közepette vette át Wohl Béla kezéből a kar gyönyörű ajándékát, az ezüst babérkoszorút, melynek levelein számtalan tisztelőjének aláírása fejezte ki azt a hódolatot és megbecsülést, mely őt az egész kar részéről évtizedek óta övezi."

"Boldog lehet az az ember, akit még életében ér el a jól megérdemelt kitüntetés, hála és köszönet és akit méltányolnak és értékelnek azért a munkájáért, amelyet önzetlenül a köz javára végzett. A jelenkor már most babérral övezi homlokát! Hányan vannak olyanok, akiknél ez a távlat csak haláluk után következik be, s akiknél az erkölcsi elismerés lobogóját már csak sírhantjuk előtt hajthatják meg."

Nagyapám szerette volna, ha fiaiból fogorvos lesz, ám a numerus clausus ezt nem tette lehetővé, de mindketten fogtechnikusok lettek. Nagybátyám Tibor a 3 éves fogtechnikus tanoncidőt 1,5 év alatt végezte el dicsérettel.

Apám, István a Fogtechnikai Szövetkezet egyik alapítója, a foggyártás egyik úttörője volt. Fogtechnikus mester, később vizsgázott fogász lett. Elsősorban gyakorlati szakember volt, aki a fogművészetet ösztönösen művelte.

Én 1974-ben vettem át fogorvosi diplomámat. 1980-ban Ausztriában, 2 évvel később Németországban telepedtem le. Itt ismerkedtem meg a gnatológiával. Mindent elolvastam, amit erről leírtak, folyamatosan képeztem magam. 1990-ben több gnatológiai tárgyú találmányt jelentettem be.

Ikertestvérem Zsuzsanna fogtechnikus, fogműves mester, azon ritka fogtechnikusok közé tartozik, aki hihetetlen precizitással és fantasztikus kreativitással végzi munkáját.

Nagyobbik fiam Péter fogtechnikus lett, majd fogorvos, gnatológiaval foglalkozik, mint én. Nagy lelkesedéssel és könnyedséggel végzi hivatását. Nagyon büszke vagyok rá.